Késő ókori atléta Delfiben azt tudakolja, hogy ki fog győzni az öldöklő versenyben. A jóslatra várakozva mentorával beszélget.

Az ötödik nap

 

Mentor:  Jónapot, atléta. Akarod-e folytatni elkezdett témánkat, vagy valami más iránt érdeklődsz?

Atléta:  Folytathatnánk,  mert gyakran töprengek azon,  hogy miért törődünk annyit  szent dolgokkal,  ahelyett,  hogy  ezt az időt is  a józan ész  által diktált tárgyaknak szentelnénk.

Mentor:  Mert a józan ész nem tudja ősszefogni a lelkünk árnyékos zúgaiban gomolygó érzéseket,  amiket  nem fejezhetünk ki szavakkal,  de amelyek belülről feszítenek,  nyugtalanítanak,  bizonytalanná tesznek bennünket.  Mivel korunk gyermekei vagyunk,  ezek az érzéseink is ,  a  kor külső feltételeinek,  ránkhatásának a lenyomatai.  A hozzánk képest szintén külső és magasabb,  szent  dolgok tisztelete és ennek gyakorlása sok embernek ad bizonyosságot és megnyugvást .  Ma ez a többség, de nem mindenkinek van erre szüksége és mindig volt  egy  jelentékeny  réteg,  amelyet teljesen hidegen hagynak az istenségekhez kötődő  hiedelmek.  Mint mindenkinél,  náluk is léteznek az említett homályos érzések, de ők más módon oldják fel az ezekből eredő feszültségeiket.  Érzéseik minél pontosabb megismerésével,  a természettel való egybeolvadással,  a társaikkal folytatott kitárulkozó beszélgetésekkel,  a művészet élvezetével  és gyakorlásával. Az utóbbiban a leghatalmasabb erő a zene

Atléta:  Ezek szerint lelki életünknek nem egyedül lehetséges átfogó megnyilvánulása a hit.

Mentor: Az általad utoljára említett szót is értelmezni kell,  hasonlóan ahhoz,  ahogyan az isten szót vizsgáltuk.  Szent dolgokkal kapcsoltad össze és valóban,  mi itt  csak erre vonatkozóan tárgyalunk róla.  Mert hiszen azt is hiszed,  hogy most itt ülsz,  de a szónak erről a köznapi  értelméről most nem beszélünk.  A rajtunk felül létezőkről, azoknak az életünkben játszott szerepéről,  a velünk szemben támasztott követelményeikről szóló hit a tárgyunk.  Ennek a hitnek a megvallása:  szavakban,  erkölcsi gyakorlatban,  ritusokban történik. Szóhasználatunk az egyszerűség kedvéért mindezt vallásnak nevezi.  A vallás,  ott,  ahol  gyakorolják,  a mindennapi élet része.  Felöleli az élet legfontosabb  mozzanatait, a születéstől a halálig,  sok  helyen pedig szabályozza az étkezési,  higiéniai és egyéb szokásokat is.  Egy-egy vallás  az életmód szerves része és kifejezője.  A vallás tehát bizonyos szempontból maga ez az életmód és nem szoritkozik a hitre.  Egy-egy vallást nem lehet megszüntetni,  amíg fennállnak az őt szülő feltételek,  hiszen  az  adott  vallás az e feltételeknek megfelelő életfelfogás.  Amikor  másfajta életfeltételek uralkodnak el,  akor az adott vallás elhal.  Ez történik a mi vallásunkkal most,  a görög-római korszak végén.  Az új korszak végén pedig annak uralkodó vallása fog elhalni.
A vallás természetesen csak az emberek egy részénél  jelenti  az adott életmód jellegzetes kifejezését. Ugyanabban az életmódban élnek  vallástalan emberek is, akik lelki életének nem a  szakrális hit az átfogó megnyilvánulása. Ezzel, úgy hiszem, válaszoltam az imént feltett kérdésedre is.

Atléta:  Még van egy kérdésem magával a hittel kapcsolatban.  Csak az istenhitet tekinthetjük szakrálisnak,  vagyis vallási értelemben vett hitnek?  Erre a kérdésemre inkább holnap válaszolj,  ha neked is úgy jó,  mert  délutánra is edzéseket iktattam be a verseny közelsége miatt.  Igy most  visszasietek a gümnászionba.  Neked pedig jó pihenést!