Korábban írtam, hogy az emberfaj hosszú folyamatban, a kultúrával egyidejűleg keletkezett és e kettő egymást alkotta meg. Ezt az állítást őstörténeti leletanyagok bizonyítják. Ugyanazokra a mozzanatokra vet új fényt az ide tartozó jelenségek etológiai, viselkedéstani megközelítése. Az ember eszerint is abban különbözik a legjobban az állatvilág bármelyik tagjától, hogy kultúrája van. Csányi Vilmos: „Az emberi természet biológiai gyökerei” c. előadásában (Mindentudás Egyeteme, 2003., 1999-s könyve alapján), azt vizsgálja, hogy az ember biológiai adottságai hogyan hozták létre a kultúrára való képességét az evolúciós folyamatban. Emberi viselkedési együttesről, humán viselkedési komplexumról beszél. Az etológia ennek három fő összetevőjét elemzi:

 

1. a csoportélettel kapcsolatos viselkedési formák;
2. a csoporttevékenységek összehangolása;
3. a konstrukciós tevékenységek.  

 

Az első a természetes csoportszerkezettel kapcsolatos: az embernek jelentősen csökkent a csoporton belüli agressziója, míg az idegen csoportok tagjaival szembeni agresszió lényegében változatlan maradt. A lecsökkent agresszió lehetővé tette az együttműködés legfejlettebb formájának, a kiegészítő együttműködésnek a megjelenését, a táplálékmegosztást és a csoport iránti hűséget. Szervesen ide tartozik a több funkciójú szexualitás, a szülői gondoskodás, a csoportindividualitás és a csoporthűség.  

 

A második a csoporttevékenységek összehangolásával kapcsolatos: az embercsoport képes tagjainak érzelmeit, viselkedését és a legtöbb esetben mindkettőt egészen finoman összehangolni.  

 

A harmadik összetevő a legkülönbözőbb konstrukciós tevékenységekben nyilvánul meg: a kommunikációt szolgáló emberi nyelvben, a tárgyak és szerszámok használatában, valamint az akciók és szociális viszonyok konstrukciójában.  

 

A második és harmadik összetevőbe sorolt etológiai felfedezések ismertetésére egyszer érdemes lenne visszatérni. Most az első tulajdonságcsoportnál már röviden említett szexuális funkciót, a szülői gondoskodást, és a csoporthűséget részletezem Csányi műve alapján.  

 

Az emberi szexualitás az utódok létrehozásán kívül örömszerző és párkapcsolatot erősítő funkciót is felvett. Ez az örömszerző funkció az embernél a szexuálpszichológia tanúsága szerint együtt járt a párkötődés kialakulásával is. Az emberi szexualitás erősíti a párkapcsolatot, létrehozza azt a hosszabb-rövidebb ideig tartó monogám viszonyt, amely lehetővé teszi a szexuális versengés minimalizálását. A vadászó, kalandozó csapat hímjei, férfiai többé-kevésbé biztosak lehetnek abban, hogy párjuk kötődik hozzájuk és genetikai érdekeik, legalábbis statisztikai átlagban, ritkán kerülnek veszélybe.

  A különböző kultúrákban intézményesített párkapcsolatok rendszerei megfelelnek ennek a biológiai alapnak. A kultúrák kb. 40 százalékában találunk intézményesített monogámiát, de az intézményesített poligám társadalmakban is monogám a férfiak nagy része, csak a rangsor legtetején lévők valódi poligámok. Továbbá mind a monogám, mind pedig a poligám társadalmakban megtaláljuk az ellenkező irányú devianciákat: a monogám társadalmakban a barátnők, illetve a prostitúció formájában, a poligám társadalmakban pedig a kedvenc és főfeleségek intézményében. Egy százas skálán, ahol a zérus felelne meg a tiszta monogámiának és 100 a poligámiának az ember morfológiai jegyei alapján kb. a 10-15-ös érték körül helyezkedik el, tehát erős, de nem teljes a monogám tendencia, és valószínűleg az egyedi genetikai variabilitás is szerepet játszik konkrét megnyilvánulásában.

 

Érdekes módon változott meg az anya-gyermek közötti kötődés. Ez nagyon erős a rokon emberszabású majmoknál is, de náluk ha már kialakult, megváltoztathatatlan. Tehát ha az anya elveszíti kölykét, nem fog helyette egy másikat gondozni, és ha a kölyök elveszíti anyját, nem fogad el valaki mást pótanyaként. Az embernél ez nem így van. A gyermek is, az anya is helyettesíthető. Az emberek szívesen fogadnak örökbe elhagyott gyermeket, és az anya nélkül maradt gyermek is rövid idő alatt képes teljes értékű kötődést kialakítani egy másik felnőttel: nagymamával, apával, nevelőszülővel. Az emberi csoportok emiatt sokkal nagyobb százalékban képesek megszületett gyermekeiket felnevelni, mint például a csimpánzok. A csimpánzoknál csak az anyának fontos a kölyke, az embernél az egész csoport érdeke, hogy a megszületett gyerek teljes értékű felnőtté váljon. Ezt a megváltozott biológiai kötődési mechanizmus teszi lehetővé.

Az emberi csoportokra jellemző még egy teljesen új tulajdonság: az ember hűséges a csoportjához. A csoportban élő állatoknak a csoporttal való kapcsolatait egyértelműen az egyes egyedekhez fűződő kapcsolatuk határozza meg. Az állati elme eddigi ismereteink szerint képtelen a csoportot úgy elképzelni, mint valamilyen, a konkrét tagjaitól független valamit. Nos az emberi elme absztrakciós képessége éppen ezt teszi lehetővé. Az emberi csoportok mint önálló, egyedi absztrakt létezők jelennek meg az ember számára, mint tőle látszólag független szociális konstrukciók. Az emberi motivációs rendszerek új tulajdonsága az a feltétlen lojalitás, hűség, amely a csoporthoz történt tökéletes szocializáció esetén a csoport tagjaiban kialakul. Gyakran előfordul, hogy az ember saját hátrányára nyújt jelentős segítséget csoportja tagjainak, akár életét áldozza csoportjáért, ha ez szükséges, csupa olyan tulajdonság, amely ismeretlen az állatvilágban. Az állatoknál a szülők segíthetik utódaikat, a hímek készek megvédeni nőstényeiket, de mindez jól kiszámítható genetikai érdekek szolgálatában áll, és meglehetősen korlátozott. Az embernél a genetikai érdek mellett megjelenik az embercsoport iránti feltétlen hűség is, és viselkedésbiológiánk meghatározó jegye lesz.