Az összetett szó első felének eredeti értelme: szentáldozás. Az áldozat bemutatásának munkáját jelentette. Az orgia a görög ergon (munka) szóból ered, amit például a nálunk is használt ergonómia kifejezés tartalmaz. Az ergonból orgsza, majd latin és francia közvetítéssel orgia lett. Istenek, különösen Dionüszosz (Bacchus) tiszteletére végrehajtott titkos ceremóniákat, ritust jelentett. Az elhagyatott helyeken, erdők mélyén éjszaka tartott D. orgiákon csak nők vehettek részt, akik a happening egész ideje alatt bort ittak. D. nemcsak a bor, a mámor, hanem a halál istene is volt és ez a két oldala együtt volt jelen ünnepeinek véres drámáiban, amelyekben Erosznak semmilyen direkt szerep nem jutott, a nemek közötti vonzódás a bacchánsnők (menádok) emócióiban csak rejtett módon játszott közre.
Miközben kellőképpen lerészegedtek, a szarvas-álarcos, kócos hajú asszonyok cintányérokat ütögetve, énekelve és a türszuszt (D. botját) forgatva a fáklyák fényében vad táncokat jártak és extatikus izgalomba hergelték magukat. (Ilyesmit vitt színre a Salemi Boszorkányok című film.) Az izzásig hevült szenvedély tetőpontján a menádok fogaikkal széttépték az áldozati bikát és megették annak husát. Innen terjedt el a fékevesztett, zabolátlan italozás, éneklés, tánc közepette kialakuló vad tivornya megnevezésére az orgia fogalma. Ez sokféle lehet és csak az egyik alfaja az erotikus orgia.
Érthető, hogy a mulatozásban elhasznált erejük pótlására a bacchánsnőknek enniük is kellett, amit a borfogyasztás is megkívánt. Ehhez kis zsákokban lisztet vittek magukkal, amiből helyben pogácsát sütöttek sebtében rakott tábortüzek hamujában. Hogy az ünnepség után is jó aszonyi állapotban maradjanak, a közönséges liszthez a földjükön termő, xozmus nevű gyökér porítása révén készült adalékot tettek hozzá, amely még hosszú ideig különleges életerőt kölcsönzött nekik a maguk és férjeik teljes megelégedésére. Az adalék alkalmazására a mi időnkben több természetgyógyász szervezet által alapított cég is sikeres kísérleteket folytatott. Ezek végül egyesítették kereskedelmi hálózataikat és így forgalmazzák a terméket, azmus néven. Visszatarthatatlan tudásvágytól sarkallt fogyasztók egyet-mást megtudhatnak róla: http://www.multiorg/asmus.com
Fenti kutatás barátságos felhívásra, ide készült.